HTML

Bemutatkozás

Egy konzervatív öregúr vagyok a XI.kerület (Újbuda) belső részéről. Itt születtem, ide jártam iskolákba, ide alapítottam családot, ma már az unokáim is itt élnek és koptatják ugyanazokat a köveket amiket én évtizedekkel ezelőtt. Érdekel a politika, de még inkább a közvetlen környezetem sorsa és történései. A beállítottságom egyértelmű, nem voltam kegyeltje az előző rendszernek, nem vagyok/ voltam nyertese a rendszerváltásnak. DE! Hitem és politikai meggyőződésem ellenére nem vagyok elvakult és igyekszem a dolgokat a helyén kezelni. Fél évvel ezelőtt írtam a volt polgármester blogjára egy üzenetet, válaszolt, találkoztunk, beszélgettünk. Ő és sokan a környezetemben arra bíztattak, hogy ne tartsam magamban a gondolataimat, mert hátha segítek ezzel másoknak. Kis unokámnak köszönöm, hogy megcsinálta ezt az oldalt, mert így nekem csak be kell gépelnem a szövegeimet, sajnos én már ennél okosabb ezekkel az új dolgokkal nem leszek. Jó olvasást!

2014.07.29. 15:10 szetunoka

Egy mérsékelt jobboldali, konzervatív szavazó kételyei!

 Elhangzott Romániában egy beszéd, egy olyan embertől aki 26 évvel ezelőtt hevesen és szenvedélyesen állt ki a polgári demokrácia, az alkotmányosság mellett. Bejelentése, „kinyilatkoztatása“ a „munkaalapú állam“ mellett, a liberális értékeknek az eltüntetésére, komoly deja-vu érzést ébresztett bennem. Sokszor írtam már, hogy idős ember vagyok, a szüleim nagyom komolyan vették a nevelésemet, és az őáltaluk közvetített értékeket vallom ma is. Ahogy az a híres - egyébként velem egykorú - Zorán énekelte:“Hiszek Apámban“. Miben hitt apám? És ezáltal miben hiszek én? Mindenek felett az alkotmányosságban. Apám akkor született, amikor ebben az országban, egy mindenfajta feudális maradványai, még a monarchiából örökölt ókonzervatív szemlélete mellett, mégis a liberalizmus jegyeit viselő, alkotmányos rend volt. Ezt az alkotmányos rendet - amit ma Horthy korszaknak mond a történetírás - jobbról, illetve szélsőjobbról támadták, akkor amikor apám egyetemista volt, amikor karpaszományos főtűzér volt, akkor amikor kezdő diplomásként elhelyezkedett. Ezek az erők pedig, akiket apám tiszta szívből megvetett, „Beszkárt kalauzok és viceházmesterek gyülevész hadának“ tartott a nyilasok voltak. Igen a nyilasok, akik minden kormányzati intézkedés ellenére 1939-ben bejutottak a parlamentbe. Nem csak bejutottak, de igen szervezetten megkezdték „harcukat“. Nem kívánok én most történelem órát tartani, de ahogy korábban írtam, van „egyja-vu” érzésem, ez pedig a munkaállam kijelentésből, vagy kifejezésből, avagy megfogalmazásból ered. Mintha erről már hallottam volna? Vagy olvastam is? Apám után könyvtárnyi hagyaték maradt. Öreg vagyok, van időm, elkezdtem böngészni apám hagyatékát, olyan könyvek kerültek elő, amelyeket évtizedek óta nem vettem a kezembe. És, hopp, kezembe akad az országgyűlés 1939-1944 közötti időszakának könyve, tele jegyzőkönyvekkel, előterjesztésekkel.

1939 október 20. Dr.Vágó Pál beterjeszti az országgyűlés elé a „Nyilaskeresztes Párt munkaalkotmányát“, mely a „Közérdekű pénzrendszer és hitelrendszer“ megvalósítását célozta. Nem érdektelen,sőt inkább tanulságos e mű első sorait szó szerint idézni:

„A magyar munkaalkotmány két alapvető törvénye.

A legnagyobb nemzeti erőkifejtést biztosító, a XX-ik század magyar életformáját meghatározó törvényes rendelkezések összessége a magyar munkaalkotmány.

A magyar munkaalkotmány két alapvető törvényen épül fel, amelyek szakítást jelentenek a liberális gazdasági rend klasszikusnak tekintett két dogmájával:

1. a gazdasági élet korlátlan szabadságával és

2. a gazdasági életet irányító Pénzhatalomnak magánérdekeltségek előnyére történt kisajátításával.

 A magyar fasiszta — nevezhetném ősnemzettársi — felfogást hirdető Nyilaskeresztes Párt a liberális gazdasági renddel ellentétben a gazdasági élet egészét közügynek nyilvánítja és annak korlátlan szabadsága helyére az állami tervgazdasággal irányított magángazdaság rendszerét kívánja felépíteni.“

  No itt bizonytalanodik el, a mérsékelt jobboldali választó. Hová lett amiben hittünk? Mivé lesz az a csekélyke életünk ami még hátra van? A mai sajtó már magyarázza az elhangzottakat. Nem akarom oldalakon át idézni, de Vágó Béla is megmagyarázza, miért kell, munkahadsereg, országépítési miniszter.

 És kérdem, mindez hova vezetett? Én kicsi gyerek voltam, de apám elmesélte, sokszor kártyázás közben, volt totális mozgósítás, kitelepítés, a nemzeti javak elhurcolása, és végül csak a magyarországi harcok után egymillió hadifogoly.

Hova akar kiterjedni ez a most meghirdetett „munkaállam“? A totális mozgósításra? A munkahadosztályok felállítására? Kedves konzervatív szavazótársaim, főleg Ti idősebbek, térjetek észre, zsigerből utáltuk a kommunizmusnak nevezett terrort, és zsigerből utálták szüleink elődjét a nyilasállamot, élén a nemzetvezetővel. Mindkettő törvénytelenül gyilkolt, rabolt,elkobzott és felélte amit elrabolt, építeni egyik sem épített. Az ötvenes évek történéseit nem nevezhetem építésnek.

A hatvanas-hetvenes évekről is megvan a magam véleménye, sokkal jobb nem volt.

1989 azt hozta nekem, hogy nem kell félnem, ha templomba megyek, elmegyek és nem jegyzi fel valaki hogy hányszor voltam. Olyan újságot veszek meg ami érdekel, és nem amit rám erőltetnek, hogy nyilvános helyen szabadon elmondhatom a gondolataimat, és nem hallgatják le a telefonomat, nem tartják vissza a leveleimet, és szabadon korlátok nélkül utazhatok.

 Ezeket látom elveszni, eltűnni, eltüntetni, és ami a legnagyobb fájdalmam, ebben az egyházak partnerek.

300 komment

Címkék: választás orbán nyilas újbuda xi. kerület tusványos


A bejegyzés trackback címe:

https://szetur.blog.hu/api/trackback/id/tr506556983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 08:50:47

Te is kevered a fasizmust a nem-liberalizmussal. Te ballib vagy, nem konzervatív...

nu pagagyí 2014.07.30. 09:08:24

Engem nem ért meglepetés. Sajnálom azokat, akik 2010-ben bedőltek az átlátszó hazugságoknak, amivel Orbánék hatalomra kerültek. Sokat dolgozott ezért Orbán. 2002-től folyamatosan hülyítette az embereket és 2006-ban még puccskísérletet is szervezett, persze a háttérből irányítva a dolgokat. Célja a káosz előidézése volt. Az ország érdekeire fittyet hányva, uszított, lehetetlenné tett minden konszenzust, ami a demokráciák alapja.

Szomorú, hogy csak akkor hiszik el, hogy Orbán nem demokrata és megveti az egyéni szabadságjogokat, ha végül még ki is mondja. Csúnyán becsapták saját magukat, akik a tettekből nem tudták levonni a következtetéseket.

milner 2014.07.30. 09:13:35

@maxval, a gondolkodó birca: Hát azért a fasizmus eléggé határozottan nem-liberalizmus és kapaszkodjál meg, létezik olyan, hogy valaki nem ballib és konzervatív oldalról kritizálja azt amit a magát konzervatívnak mondó kormányzat művel. Amúgy pedig igen vicces amikor valakinek annyi érve van, hogy te ballib. Orbán egyébként nem a liberális politikai filozófiát támadta, hanem a liberális demokráciát, a kettő pedig nem ugyanaz. A rendszerkritikus és szélsőséges politikai pártokon kívül ugyanis a liberális demokrácia az a közös alap, ami összeköti nyugati konzervatívokat, szocdemeket és liberálisokat. Orbán ezzel szemben határozta meg az általa helyesnek vélt illiberális államrendet. A mukaalapú államról kifejtett nézetei pedig igen erősen hasonlítanak Mussolini korporatív államára.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 09:16:43

@milner:

A kutya emlős, következik ebből, hogy minden emlős kutya?

Na, ugyanígy nem következik abból, hogy a fasizmus vagy a kommunizmus antiliberális az, hogy az antiliberalizmus mindenképpen fasizmus vagy kommunizmus.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 09:18:14

@milner:

Kit érdekel itt konkrétan Orbán? Én egy szót sem szóltam itt róla.

Logikád alapján az állatvédők nácik.

flort 2014.07.30. 09:40:56

@nu pagagyí: hát igen. De azt kell, hogy mondjam, aki hagyta magát átverni, nagyjából ... khm ... naív. Mint ahogy szerintem az is, aki a Horthy-korszak kapcsán azt veti képernyőre, hogy:

mégis a liberalizmus jegyeit viselő, alkotmányos rend volt

De nagyjából tökmindegy, hogy mit gondolunk a nyolcvan évvel ezelőtti dolgokról, inkább a jövőről kellene töprengeni.

ymel 2014.07.30. 09:42:08

OFF

Akkor biztos emlékszik pl. a hétvégi rendszámos megoldásokra odaát, ugye? Képzelje, a minap a kezembe került egy bicska, amit még Erdélyben vettem pár lejért borzasztó régen. Akkoriban Mo-n még 'hiánygazdálkodás' volt 'kanalas' bicskából - többek között. Arra is emlékszem, hogy a román könnyűipar úgy általában jobban látszott szolgálni a konyha körüli háziasszonyokat, mint ugyanakkkor a magyar ('80-90 között).

sas70 2014.07.30. 09:44:38

@maxval, a gondolkodó birca:
"Na, ugyanígy nem következik abból, hogy a fasizmus vagy a kommunizmus antiliberális az, hogy az antiliberalizmus mindenképpen fasizmus vagy kommunizmus."
Csak éppen az antiliberalizmusból az autokratikus, protekcionista, hatalomgyakorlás felé megyünk. Az se jó!

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 09:46:56

@sas70:

Nem, ez nem így van. A liberalizmus megbukott, így más út szökséges. Ahhoz, hogy ne menjünk be a már kipróbált zsákutcákba (marxizmus, fasizmus, nácizmus), valami új kell. Manapságban Oroszországban zajlik ilyen kísérlet.

h.kovacs 2014.07.30. 09:58:56

aki a cikkében romániát ír erdély helyett az nem lehet jobboldali

látens liberális 2014.07.30. 10:02:06

" 1989 azt hozta nekem, hogy nem kell félnem, ha templomba megyek, elmegyek és nem jegyzi fel valaki hogy hányszor voltam. Olyan újságot veszek meg ami érdekel, és nem amit rám erőltetnek, hogy nyilvános helyen szabadon elmondhatom a gondolataimat, és nem hallgatják le a telefonomat, nem tartják vissza a leveleimet, és szabadon korlátok nélkül utazhatok.

Ezeket látom elveszni, eltűnni, eltüntetni, és ami a legnagyobb fájdalmam, ebben az egyházak partnerek."
Tehát, Te félsz, hogy ha templomba mész? ( Amikor tombolt itt a demokrácia, akkor az ifiliberáltak templomba jártak magnóval rögzíteni a pap beszédeit.Mikor is? 1950-ben? ja, nem 2005-ben.)
Nem vehetsz meg olyan újságot, amilyet akarsz?
( Volt olyan, hogy letiltották a Malév járatairól a jobboldali újságokat.Mikor volt? 1950-ben? Ja, nem 2005-ben.)
Nem mondhatod el a gondolataidat?
Hiszen most írtad le őket.
Lehallgatják a telefonodat?
Ezt speciel Orbán nélkül is megteszik.Nagy valószínüséggel akár már tíz éve és még tíz év múlva is.( NSA, Snowden , rémlik valami? Hja, ez a liberális demokrácia.)
Visszatartják a leveleidet?Nem utazhatsz?
Ne haragudj, de Te beteg vagy, nem konzervatív.
( Véleményem szerint a liberalizmus betegség.)

flort 2014.07.30. 10:05:14

@látens liberális: Nem. A liberalizmus azt jelenti, hogy te és a maxval néven kommentelő kétlábú is elmondhatja a véleményét és mi elolvassuk. Esetleg közöljük a véleményünket, hogy elmebetegek vagytok

2014.07.30. 10:06:07

@maxval, a gondolkodó birca:

Ami Oroszországban zajlik az a maffiarendszer állami szintre emelése, a mindenható keresztapával az élen.
Ez lenne a követendő példa?
Nos köszönöm, személy szerint én nem tekintem annak.

G. Wolf 2014.07.30. 10:07:45

@maxval, a gondolkodó birca:

milyen tények/adatok alapján jelenthető ki hogy megbukott a liberális demokrácia?

és ugyanígy milyen tények/adatok alapján jelenthető ki, hogy Oroszország helyesebb úton jár mint a "hanyatló nyugat"?

OnkelSeppl 2014.07.30. 10:07:54

Lehet itt fasisztázni megy libsizni, de nem érdemes. Munkaalapú társadalom? Itt, ahol a kontár munka az etalon? Lásd Oktogon, a felcsúti pálya, az utak kátyúzása, meddig soroljam? A házi pálinkafőzés? Ezerből egy ember nem tudja, hogyan kell jó pálinkát főzni. Minden maradt a bundapálinka színvonalán. Na ez a jövő, plusz közmunka. Ez a versenyképesség motorja.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 10:08:10

Újabb kommunista aki konzervatívnak hazudja magát.

Mészáros Laci 2014.07.30. 10:08:30

a népszava főszerk üzent, hogy utánközölné az írásodat, hívd fel.

Blogger Géza 2014.07.30. 10:09:03

Hát, az emberek konkrétan a háborúba haltak bele, és nem abba, hogy dolgoztak. Szóval ez kb olyan, hogy utasítsuk el a vízivást, mert Hitler is ivott vizet.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 10:09:42

@OnkelSeppl: 'A házi pálinkafőzés? Ezerből egy ember nem tudja, hogyan kell jó pálinkát főzni. Minden maradt a bundapálinka színvonalán.'

Közöd? Neked kell meginni?

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 10:12:57

@OnkelSeppl:' Munkaalapú társadalom? Itt, ahol a kontár munka az etalon? '

Hát akkor jó lenne ha elkezdenél rendesen dolgozni! Mer eltöröm a kezed bazmeg..:)

sas70 2014.07.30. 10:14:28

@maxval, a gondolkodó birca: Oroszországban felépítettek egy autokráciát, amiben nem az államszervek irányítanak, nem a pártok politizálnak, hanem egy abszolutikus uralkodó és a hozzátartozó oligarchák. Az államszervezet szerepe csak és kizárólag az uralkodó utasításainak végrehajtása, az oligarcha gazdasági szereplők érdekeinek megfelelően.

Nem hinném, hogy ez lenne a követendő példa.
A liberalizmus pedig nem bukott meg, csak nálunk utasítják el olyanok, akiknek fogalma sincs arról, hogy a szabadság felelősséggel is jár, nem csak jogokkal.

sas70 2014.07.30. 10:17:39

@Blogger Géza: Akit mondjuk kényszermunkára vittek, az nem a háborúba halt bele. De csak árnyalatnyi a különbség.

látens liberális 2014.07.30. 10:20:51

@flort: Oké.Megtettétek.
Egyébként, valami cáfolat?...Hogy nem utazhatsz, vagy nem vehetsz olyan újságot, amilyet szeretnél?...

látens liberális 2014.07.30. 10:23:29

" A liberalizmus pedig nem bukott meg, csak nálunk utasítják el olyanok, akiknek fogalma sincs arról, hogy a szabadság felelősséggel is jár, nem csak jogokkal. "
Liberalizmust a cigányoknak!!! Százat, ezeret!!!

high up! 2014.07.30. 10:23:55

A 2 milliós suttyó, panelproli fidióta tábor mindig örvend amikor Orbanescu kirohan egy nagyot az értelmiség ellen. Meg az Európai sikerek ellen. (ezt hívja a közpénz tolvaj Orbenscu úgy, hogy "liberális")

Ezeknél a hordószónoklatoknál érzik magukat boldognak a kishülye tehetségtelen és lúzer Orbnescu tenyész birkák, ekkor tör rájuk az az érzés, hogy ők aztán valkik a világban.

Ja, valakik: Európa betegei.

FOLYTASSUK!

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 10:24:32

@sas70:

Nem éppen.

Putyin éppenhogy az ellenkezőjét tette. Letörte az oligarchákat, a maffiákat. A gazdaságot nyílttá tette, leállította a természeti javak kizsákmányolását, az életszínvonalt jelentősen növelte. Plusz elvette szélsőséges csoortok jogát, hogy szabadon romboljanak.

oszt jónapot 2014.07.30. 10:28:31

@MSZP Afrika Korps: Így van, csak komcsi lehet, aki nem a kisztitkárotok faszát szopja.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 10:28:47

@maxval, a gondolkodó birca:
Az a baj, hogy Orbán a beszédében nem a mai modern liberalizmust kritizálta, hanem azokat az eredetileg liberálisnak nevezett alapelveket is, amelyeket a mai konzervatívok már rég demokratikus hagyományként védenek.

Muzsikok közt 2014.07.30. 10:28:49

Orbán előre érzékeli a trendeket, a 80as évek óta. Igaza is lett egy párszor.

A ballibek vagy olyan buták hogy utólag sem képesek felfogni a trendeket, vagy egyszerüen semmilyen 5letük nincs a szavazók megfogására, mint az Orbán utálata.

Csak hát nem tudom miből gondolják hogy ez elég a győzelemhez.

martineden 2014.07.30. 10:29:14

@maxval, a gondolkodó birca: Hat en ott elek es nem latom hogy zuhanna.De ha ez a zuhanas ,akkor jo lenne kapaszkodni hogy legalabb ezt utolerjuk.

dr. trafik nomac 2014.07.30. 10:30:28

@maxval, a gondolkodó birca:
Orosz kiserlet ?! Na csak kibujt a szog a zsakbol, orosz kembol ugy tunik nincs hiany mostansag.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 10:30:40

@oszt jónapot: Lehet még Jobbikos is, de Brendel spec kommunista.

Meg úgy általában a Jobbikosok se demokratának, se mérsékelt onzervatívnak nem hazudják magukat. Hiszen nácinak lenni sokkal szalonképesebb ma Magyarországon mint bolsi-libsinek. Igy nem kell hazudozniuk...

oszt jónapot 2014.07.30. 10:33:25

@sas70: Igazából azok sem, akiket gázkamrába küldtek.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 10:33:27

@martineden: Radikalizálódik a politika nyugat európában, úgy hiszem ez a gazdasági tehetetlenség következménye.

Az USA meg agressorkodik, az az ő gazdasági tehetetlenésgük következménye.

2014 GDP EU 0,2% USA 0%(első negyedév negatív)

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 10:33:33

@h.kovacs:
A jobboldali és a nemzeti nem feltétlenül járnak együtt.

látens liberális 2014.07.30. 10:34:28

@MSZP Afrika Korps:
A lenácizás ma már komoly dicséret.
ha leliberálisoznak, akkor azért összevonom a szemöldökömet...

oszt jónapot 2014.07.30. 10:35:29

@maxval, a gondolkodó birca: Kb. 70 éve zuhan állítólag. Aztán valahogy mégse nyugatról vándorolnak keletre az emberek.

k0Jack 2014.07.30. 10:36:06

@h.kovacs: pont erre gondoltam én is :)

oszt jónapot 2014.07.30. 10:36:11

@MSZP Afrika Korps: Úgy látom ugyanazt a két blogot olvassuk egyszerre. :) Ez nem a Brendel féle.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.07.30. 10:38:03

@martineden: A liberális demokrácia magyarországi modellje megbukott, mert nem volt képes az ország megszervezésére és működtetésére. A rendszerváltás után, gyakorlatilag önmagát gyarmatosította az ország. A kormányok gátlástalanul privatizáltak és a külföldi érdekeket aktívan támogatva lerombolták a hazai gazdaságot, ezáltal hatalmas munkanélküliséget generálva. A szégyenteljes „garantált eszközarányos nyereség” biztosításával a Horn-kormány gyakorlatilag a külföldiek érdekképviseletévé vált. Végül a liberális demokrácia legnagyobb dicsőségére, miközben nagyszerűen működött a fékek és ellensúlyok rendszere, egy dilettáns kormány akadálytalanul falnak vezethette az országot.
Azzal, hogy a liberális demokrácia államcsődbe juttatta és káoszba süllyesztette az országot, hosszú évtizedekre kiábrándította az embereket a liberalizmus eszméjéből. Valójában a liberális demokrácia magyar modellje saját magát számolta fel, azáltal, hogy bebizonyította működésképtelenségét.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 10:39:28

@MSZP Afrika Korps:
Nyilván legegyszerűbb így leseperni az érveket, és tovább követni vakon, saját ideológia mentesen a vezért, akárhová is tart.

flort 2014.07.30. 10:40:30

@látens liberális: csak az utolsó két mondatodra írtam 3 sort. A többire nem érdemes, bocs.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 10:41:41

@maxval, a gondolkodó birca:
Addig igaz, hogy Putyin leszámolt az oligarchákkal, ugyanakkor mindezt nem a nép kéz szép szeméért tette, hanem azért, hogy ne legyen rivális maffia, amelyik a hatalmát veszélyeztetné, korlátozná. Az, hogy te ennek tapsolsz...

oszt jónapot 2014.07.30. 10:41:51

@MSZP Afrika Korps: Onnan, hogy ez nem gimis szinten van megfogalmazva. :)

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 10:42:07

@G. Wolf: @...elmúlik...:

Putyin éppenhogy az ellenkezőjét tette. Letörte az oligarchákat, a maffiákat. A gazdaságot nyílttá tette, leállította a természeti javak kizsákmányolását, az életszínvonalt jelentősen növelte. Plusz elvette szélsőséges csoortok jogát, hogy szabadon romboljanak.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 10:42:58

@diszkriminans: Nem reprezentatív blogokból semmiféle következtetést nem lehet levonni.

Olyan mérsékelt konzervatívok és demokraták akik Orbánt és a kommunistákat is utálják, a választáson nem voltak, és ma sincsenek. A nem szavazók ugyanannyian voltak mint 25 éve mindig.

Ez csak a ballibsik új ruhája.

oszt jónapot 2014.07.30. 10:44:27

"Olyan mérsékelt konzervatívok és demokraták akik Orbánt és a kommunistákat is utálják, a választáson nem voltak, és ma sincsenek."

De voltunk, csak kevesen.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 10:44:37

@martineden:

Persze, eleve sokkal magasabb szinten voltak. Így most is jóval Kelet-Európa felett vannak. Ez így is lesz még egy ideig. Ráadásul ha Kelet-Európa nem szakít ahanyatló nyugattal, akkor sorsában is részes lesz...

2014.07.30. 10:44:46

@maxval, a gondolkodó birca:

Hát a gyakorlatban nem ez látszik (kereskedünk velük, megvan a mindennapi tapasztalat).

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 10:45:02

@diszkriminans: illetve voltak, az 5%-nyi LMP-s, de előtte meg ott volt az 5% SZDSZ ugyanerre a célra.

Semmi nem változott, mérsékelt konzervatív demokrata szakértők nem léteznek.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 10:45:37

@MSZP Afrika Korps:
Csak azt kéne igazolnod, a Fidesz és a szavazói mitől lennének jobboldali-konzervatívok, mert a baloldali-konzervatív a jelenlegi politikájukat jobban leírja, a szavazó réteg jelentős része meg végig megy velük, tehát tőlük ideológiát elvárni felesleges.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 10:46:05

@diszkriminans:

Ez téves teljes mértékben.

Putyin fő célja az állam konszolidálása, nem más. Ezt meg is tette.

Honnan van ez a hatalmas támogatottsága? Az egyszerű nép őt akarja. S nem azért, mert imádják őt, hanem az eredményeiért.

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 10:49:23

@maxval, a gondolkodó birca: akkor Orbàn mièrt nem szakìt vègèrvènyesen az eu-val?
Mièrt nem mondja azt, köszönjük elèg volt, lèpjünk ki?

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 10:49:34

@diszkriminans: Semmit sem kell igazolnom, a címkék sem érdekelnek. A baloldal katasztrófájának az az oka, hogy azt hiszik hogy a politika ideológia. A politika azonban mindennapi gyakorlati problémák megoldása is.

Egy dolog érdekel, ma a fidesz kínálja az egyetlen fenntartható gazdaságpolitikát. Ráadásul nem csak ígéri, 8 éven keresztül meg is tudta csinálni.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 10:51:34

@Sexual Harassment Panda: Ez korai lenne. Nincs más hátra mint reménykedni, hogy Junckerral minden marad ahogy eddig volt, azaz az EU tovább süllyed a mocsokba, és igy tovább erősödnek a nemzeti radikális pártok.

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 10:52:39

@MSZP Afrika Korps: azt azèrt tegyük hozzà, hogy az eu nèlkül màr nem lenne ilyen jò a helyzet.
Az export 80%-a eu, annak js nagy rèsze Nèmetorszàg.
Nincs fejlesztès semmi, csak eu pènzből.
Ha viktorunk kilép, miből fogjuk ezeket a bevèteleket pòtolni?

G. Wolf 2014.07.30. 10:53:11

@maxval, a gondolkodó birca: ezek egyik se tény, egyik se szám, és csak a kérdésem fele.

csak egyetlen jó összefoglaló:
mandiner.hu/cikk/20140306_rajcsanyi_gellert_a_nyugat_vs_oroszorszag_ki_a_kiraly

melyiket tudnád megcáfolni? vagy melyik az amelyik szerint jobb oroszországban élni, jobbak ott a kilátások/lehetőségek mint bármelyik nyugati liberális demokráciában?

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 10:55:19

@Sexual Harassment Panda: 2004 előtt Magyarország mindenben jobban állt mint most. Nyilván ez nem csak az EU miatt van így.

Úgyhogy amit írsz az hisztéria.

martineden 2014.07.30. 10:56:47

@bölcsészmérnök: Nem magyar modellrol volt szo,hanem a liberalizmusrol.Hol bukott meg?A fasizmus viszont latvanyosan megbukott,miert kene visszaterni hozza?

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 10:57:11

@MSZP Afrika Korps: te figyelj.Èpp most voltam àllàst nèzni Bajororszàgban.Nekem nrm tűnik ùgy, hogy süllyednènek a mocsokba, de most komolyan!
Mièrt nem mondja azt O.V, lépjünk ki az eubòl, tartsuk meg a schengeni tagsàgot, ès legyünk tagjai az euròpai gazdasàgi közössègnek, tehàt a kereskedelmi/vàmùniònak, ugyanùgy vàllalhassunk munkàt, stb, de nem fizetünk/kapunk pènzt, ès nem szòlhatunk bele az eu ügyeibe.
(Asszem a lyobbik pont ezt akarja)
Mièrt nem csinàljuk ezt?

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 10:59:42

@G. Wolf:

Oroszországban az életszínvonal a negyede a nyugati átlagnak, de ezt senki nem is vonta kétségbe.

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 11:00:41

@MSZP Afrika Korps: de most 2014 van.nem 2004.
1.miből fizetjük vissza az eddìg felvett tàmogatàsokat? (Ugyanis kilèpèskor vissza kell fizetni)
2.ki ad munkàt azoknak, akik külföldről hazakènyszerülnek?
3.ki veszi àt a kivonulò audi/mercedes, stb helyèt?
4.hol fogjuk eladni azt amit most sz eunak?

Ha tènyleg minket az eu tart vissza, mièrt nem lèpünk kI?

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 11:01:33

@Sexual Harassment Panda:

Nem ismerem Orbánt, kétszer találkoztam vele és az egyetlen mondat amit váltottunk a "jó napot" volt.

Én személyesen nem hiszek Orbánban. Persze az eredményeit elismerem, de nem hiszek benne.

Nem tudom mit akar. Lehet, hogy jót akar, s ezt rejteni kénytelen. De az is lehet, hogy ő csak az EU bábja. Nem tudhatom melyik a 2 közül.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 11:04:21

@martineden: Orbán magyaroknak beszélt, és a magyar modellről, természetesen.

Nem a baszk modellről. Ezt a kommunisták érthetően nem akarják érteni hiszen ők buktak meg újra, erről volt szó az Orbán beszédben.

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 11:04:48

@maxval, a gondolkodó birca: egy eutagsàg megszűnèsekor mi törtènik a kint dolgozòkkal?
Azokra gondolok akik mondjuk 1-2ève vannak kint.
Szerinted ők örülnènek ha haza kelkene jönniük? Vagy ők is közmunkàt vègeznek majd?

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 11:05:09

@Sexual Harassment Panda: Hisztéria, mint egy MSZP pártbrosúra.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 11:06:09

@Sexual Harassment Panda: 'Èpp most voltam àllàst nèzni Bajororszàgban.Nekem nrm tűnik ùgy, hogy süllyednènek a mocsokba, de most komolyan!'

Nem baj, egyetlen MSZP szavazó sem érti.

roli101 2014.07.30. 11:07:57

@maxval, a gondolkodó birca:
"Honnan van ez a hatalmas támogatottsága? Az egyszerű nép őt akarja. S nem azért, mert imádják őt, hanem az eredményeiért. "

Akkor Hitler is követendő példa, mert a német nép jó része imádta és hitt benne?

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 11:09:25

@roli101: 'Akkor Hitler is követendő példa, mert a német nép jó része imádta és hitt benne?'

A gazdaságfejlesztési programja mindenképpen.

látens liberális 2014.07.30. 11:09:35

@flort: Ja, az más.Akkor csak pontosan....

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 11:10:22

@MSZP Afrika Korps: ez kimerìtő vàlasz volt!
Neked, ès a hozzàd hasonlòknak ez eszük megy el, amikor fejjel mentek a falnak.Tőlem csatlakozzatok oroszorszàganyàcskàhoz, csak nekem nr jelljen rèsztvennem benne, hafd naradhassak a fertőben, a hanyattlò nyugaton.

G. Wolf 2014.07.30. 11:12:31

@maxval, a gondolkodó birca: még mindig nem mondtál egyetlen egy tényt/adatot se ami alapján JOBB az élet Oroszországban mint a "hanyatló nyugaton", de olyat se ami alapján arra lehet következtetni hogy ott jobb lesz belátható időn belül.

És ha nincs egyetlen egy ilyen tényszerű adat se, akkor miből következik az hogy Oroszországot kéne követni?

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 11:14:10

@MSZP Afrika Korps: nagyon egyszerű.
Akik ma az eu tagsàg okàn vannak kint, logikus, ha ez a jog megszűnik, ezen az alapon nem maradhatnak.Tovàbbà az is megszűnik, hogy csak gondolsz 1-et ès az eu bàrmelyik pontjàn èlhetsz .
Ti tènyleg ezt akarjàtok? Viszza a közèpkorba? Ùgy èrzem mindenki megőrült.

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 11:15:09

@G. Wolf: hagyjad màr ezt a baromsàgot.Oroszorszàg, persze.meg vannak ezek hüjülve.

roli101 2014.07.30. 11:15:12

A negyvenes évektől is Moszkvát követtünk, és vannak olyan hülyék, akik most is azt majmolják. Na őket feleslegesen tanították történelemre.
Az orosz(szovjet) birodalom sosem törődött az egyénekkel, sosem számított hány millióan halnak meg egy cél érdekében. Jelenleg sem számít. Csak és kizárólag az uralkodó osztály (jelenleg Putyin és barátai) jóléte és a birodalmi pozíció fenntartása a céljuk.
Soha nem segítettek ingyen, jó szándékból, csak pénzért vagy hatalmi pozíciókért vagy területért. Mi sosem leszünk egyenrangú partnereik, csak befolyási területet látnak bennünk, ahogy ezért volt szükségük ránk a háború után is.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 11:16:09

@Sexual Harassment Panda: Csak te beszélsz EUból kilépésről. Higgadj már le.

wolves84lb 2014.07.30. 11:16:30

@maxval, a gondolkodó birca: lol...csupán a poszt szólt róla...illetve a beszédéről. Attól, hogy te jó szokásod szerint megint elkezdtél valami másról beszélni, senkit nem érdekel.

bigmax 2014.07.30. 11:17:10

Néhány év és ezen a bolygón már csak 500 millióan fogunk élni.Orbán meg az agyatlan hordáját kitöröljük a történelemből......na de addig is nyugodtan okádjatok szorgalmasan.:D

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 11:19:00

@roli101:

Az eredmények minősítenek. Hitler elbukott.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 11:19:19

@MSZP Afrika Korps:
"A politika azonban mindennapi gyakorlati problémák megoldása is."

Ezt meg pragmatizmusnak hívják, Orbánék 98-2002 közötti kormányzására volt jellemző. Most viszont van ideológia rendesen, marxista elvek, csak a csomagolás jobboldali.

Te komolyan elhiszed, hogy fenntartható, amit 2010 óta művelnek?

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 11:19:32

@roli101: 'A negyvenes évektől is Moszkvát követtünk, és vannak olyan hülyék, akik most is azt majmolják. Na őket feleslegesen tanították történelemre.'

pontosabban megszálltak

'Az orosz(szovjet) birodalom sosem törődött az egyénekkel, sosem számított hány millióan halnak meg egy cél érdekében. Jelenleg sem számít. Csak és kizárólag az uralkodó osztály (jelenleg Putyin és barátai) jóléte és a birodalmi pozíció fenntartása a céljuk.
Soha nem segítettek ingyen, jó szándékból, csak pénzért vagy hatalmi pozíciókért vagy területért. Mi sosem leszünk egyenrangú partnereik, csak befolyási területet látnak bennünk, ahogy ezért volt szükségük ránk a háború után is.'

- Ez ugyanígy igaz Brüsszelre és Washingtonra. Magyarországnak az a jó ha lavírozik és több lábon áll. Legalábbis az egyoldalú nyugat nyalás nem sokat lendített rajtunk 25 év alatt.

Akkor miért ne csinálnánk mást?

G. Wolf 2014.07.30. 11:20:37

@maxval, a gondolkodó birca: "letörte az oligarchákat" - valóban?

2001: oroszország 79. helyen volt korrupciós listán

archive.transparency.org/policy_research/surveys_indices/cpi/2001

2013: 127-helyre estek vissza
cpi.transparency.org/cpi2013/results/

ez eléggé jelentős korrupció növekedés, ez lenne a követendő példa? VAGY?

@Sexual Harassment Panda: félek hogy komolyan gondolják...

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 11:20:43

@MSZP Afrika Korps: aha.Èrtem.ide akartam kilyukadni.
Szòval akkor egyszer "rohadt nyugat, nem leszünk gyarmat, szabadsàgharc",
màsik oldalon meg minden pènzt lehìvunk amit lehet, rettegünk hogy ne vonjanak el egyetlen fillèrt se, mert abba beledöglünk, naponta elmondja maga Orbàn Viktor hogy ha kilèpnènk, az öngyilkossàg lenne, az èletszìnvonal megfeleződne, stb.
èn ezt a kettőssèget bem tudom hova tenni.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 11:21:25

@G. Wolf:

Korrupció és oligarchák ez két teljesen más dolog.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 11:21:53

@diszkriminans: 98-2002 között Magyarország viszonylag szuverén állam volt.

Azóta EU csatlakozás ide vagy oda, az adósság nagyobb, a jólét kisebb, a szuverenitás kisebb.

A fidesz erre próbál választ adni. Marxizmusról szó sincs, egyetlen intézkedésük sem Marxista.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 11:22:50

@diszkriminans: 'Te komolyan elhiszed, hogy fenntartható, amit 2010 óta művelnek?'

Hát persze. Hiszen pontosan ugyanazt csinálják mint 98-02ben. Növelik a szuverenitást.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 11:24:14

@MSZP Afrika Korps:
"Marxizmusról szó sincs, egyetlen intézkedésük sem Marxista. "

"Hát persze. Hiszen pontosan ugyanazt csinálják mint 98-02ben. Növelik a szuverenitást. "

Te valami alternatív valóságban élhetsz...

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 11:24:21

@G. Wolf: de baz+ agyrèm!
A süllyedő nyugat!
Hihetetlen!
@maxval, a gondolkodó birca:
Neked is leìrom.
Nemleszünk gyarmat, rohadteu, bèkemenet, vs jaj csak pènzt ne vonjanak el, öngyilkossàg kilèpni.
Abban egyetèrtek, hogy a hiszti miszerint mexűnt a demokràcia, diktatùra van, baromsàg.

bigmax 2014.07.30. 11:25:19

@maxval, a gondolkodó birca: hitler nem elbukott csak lejárt az ideje és mennie kellett.Hitler maximálta a profitot és szabályozta az előírt mértékben a bolygó népességét.A melóval végzett így hagyták megpihenni.

roli101 2014.07.30. 11:28:40

@MSZP Afrika Korps:
Ha jól értem te egyenlőségjelet tennél Putyin és Merkel közé.
Vagy ugyanazt érzed-e, amikor azt mondják neked, hogy felkeres egy orosz üzletember vagy egy osztrák üzletember?
Te ugyanolyan szívesen dolgoznál Vlagyivosztokban, mint Hamburgban.
És nem érzékelsz semmilyen különbséget a kettő között?

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 11:30:33

@MSZP Afrika Korps:

Marxista intézkedések:
Különadók, multiellenesség, bankellenesség (beleértve az állami bankrendszer iránti vágyat), manyup államosítás, "extraprofit" elleni küzdelem, állami atyáskodás pártolása az öngondoskodással szemben, stb.

Államkapitalista intézkedések:
Trafikmutyi, kaszinó mutyi, földmutyi, nyelviskola mutyi, patika mutyi, stb.

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 11:32:41

@maxval, a gondolkodó birca: ja mèg valami.
Jàrtam Bajororszàgban, egy àllàs ügyben.(Murnau am staffelsee)De nem ez a lènyeg.
A tàjszòlàst sem èrtettem, de ez sem fontos.
A vonaton beszèdbe elegyedtem 4 őslakos bajor öregemberrel .
Nagyon kedvesek ès segìtőkèszek voltak, de 5perc utàn kiderült hogy olyan nàcik, hogy Vona Gàbor ipari tanulò lehetne nàluk.
Először is elmondtàk, ők nem nèmetek.
Utàljàk a sok bevàndorlòt.
Utàljàk a buzikat.
Minden ami nem bajor, (sör, autò, bàrmi)
Szar.
Egy bajor csak bajor termèket vehet, akkor is ha rosszabb.
Aki mègis idegen, ès köztük akar èlni, az tanulja meg a nyelvet, ès dolgozzon, vagy menjen haza.
(Esetleg ùjra neg kell nyitni a koncentràciòs tàborg Murnauban)
Ezt ìgy előadtàk jangosan a vonaton, ès senki nem hàborodott fel.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 11:32:47

@maxval, a gondolkodó birca:
Sok történelmi személy híresült el a konszolidációról, egy közös jellemzőjük, miután elvégezték a dolgukat, mentek.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 11:34:39

@maxval, a gondolkodó birca:
Akkor sokkal jobb, ha az egyetlen maffia egyben a politikai vezetés is, mint ha több rivális maffia van?

G. Wolf 2014.07.30. 11:35:54

@maxval, a gondolkodó birca: még mindig nem tudsz EGYETLEN EGY TÉNYT SE mondani ami alapján Oroszország követendő példa lenne?

(senki nem mondta hogy a nyugat hibátlan, de ott sokkal erősebb a korrekciós lehetőség, és van is korrekció - ellentétben oroszországgal)

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 11:37:32

@diszkriminans: Ezek a fidesz eddigi legjobb nemzeti intézkedései.

Akinek nem tetszik az idióta. Jóccakát.

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 11:38:06

@bigmax: igen, ő nem bukott el! DDD...
Csak szètbaxtàk az oroszok az àrja 6seregèvel 1ütt...

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 11:39:05

@roli101: Nincs semmilyen különbség. Fizet, és mehet. Nagy hiba ideológiai alapon megkülönböztetni az ügyfeleket, a nyugat sosem tesz ilyesmit.

G. Wolf 2014.07.30. 11:39:27

@maxval, a gondolkodó birca:

"Corruption remediability in Oligarchia is weak, with poor quality in both public and private
sector governance. The two sectors are related, as oligarchs—potential and actual— alternate
between official and private sector roles, cutting self-interested deals, suborning or intimidating
potential opponents, and inflicting major harm on the economy. Corruption is comparatively
high, entrenched, and systematic—but not centrally disciplined in such a way as to limit the
damage. " - 29. old

pdf.usaid.gov/pdf_docs/pnadf526.pdf

sas70 2014.07.30. 11:40:17

@bölcsészmérnök: Se állam csőd se káosz nem volt, ez csak egy Orbáni lózung, pont olyan, mint a többi hasonló!

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 11:40:45

@MSZP Afrika Korps:
Látom a duplagondol jól működik nálad. Addig értem, hogy ami fideszül nemzeti, az kommunistát jelent magyarul, de ami fideszül kommunista, az micsoda magyarul?

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 11:42:51

@G. Wolf:

Élhető jövő.

Míg nyugaton a buzik terrorhja kezd megvalósulni, s általában a normális állampolgárt diszkriminálják, addig Oroszországban a normális állampolgárok érdekei vannak az állameszme központjában, s nem drogosok, buzik, s más szemét simogatása.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 11:43:52

@diszkriminans: Ép ésszel senki sem kritizálja a bankadót, a különadót és a kötelező manyup megszüntetését.

Ilyen emberekkel felesleges vitatkozni.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 11:44:59

@maxval, a gondolkodó birca:
Hanem akkor mi? Ha Putyin valóban egy erőskezű, de tiszta, becsületes, igazságos uralkodó lenne, aki leszámolt az oligarchákkal, állami kézbe vette a földgáz és kőolaj bizniszt, akkor a korrupciónak meredeken esnie kellene.

bigmax 2014.07.30. 11:45:10

@Sexual Harassment Panda: látom nem értetted meg ,hogy miről szólt a hitleri projekt.......
Hitlert és Sztálint ugyanazok pénzelték...a népesség szabályozáson meg lökni kellett egyet , hisz se a spanyol nátha se a megelőző I. vh nem teljesítette az előírt kvótát.

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 11:45:20

@maxval, a gondolkodó birca: van egy volt kollegàm, ő Moszkvàban dolgozik, és azt mondta az a legjobb helyva vilàgon.Azt mesèlte, szèp, nagyon rendezett, tiszta, biztonsàgos, ès kurva nagy.
Nem hittem neki.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 11:47:24

@MSZP Afrika Korps:
Akkor ne vitatkozzál. Azon viszont ne csodálkozz, hogy ha az általad éltetett marxista rendszer egyszer megbukik, akkor az elvtársaid bíróság elé fognak kerülni. Márpedig nem lesz örök életű a rendszer, mi magyarok nem kérünk a kommunistákból, amint mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy kik is vagytok valójában, és lehullik a jobboldali-konzervatív-nemzeti álarc, el lesztek zavarva a francba.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 11:48:16

@diszkriminans:

Nem vett sok mindent állami kézbe, nem is ez a cél. Putyin nem antikapitalista.

G. Wolf 2014.07.30. 11:48:31

@maxval, a gondolkodó birca: és az "élhető jövő" milyen tényeken vagy adatokon alapul?

Mi az amire ezt a kijelentésedet alapozod?

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 11:49:32

@diszkriminans: Akikből nem kérünk, azok az eladósító suttyók.

Tehát Orbán ellenfelei (Kádár, Megyó, Gyurcsány, Bajnai).

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 11:49:55

@maxval, a gondolkodó birca: èn azt hittem hogy maffiavàros, de szerinte nem ìgy van.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 11:52:42

@G. Wolf:

Nyugaton ma már szégyellnie kell magát egy férfinek, ha a nőket kedveli és családot akar. Ha pedig esetleg nem tetszik neki a homokosok örjöngése, vagy Isten ments ellenzi a homokos programot, erősen be kell csuknia a száját, mert nagyon hamar kirúgják állásából. A keresztényeket nyugaton igyekeznek ellehetetleníteni. Ezzel szemben Oroszországban azokat marginalizálják, akik a normális embereket igyekeznek megzavarni.

bigmax 2014.07.30. 11:52:53

Orbán irányítói kiadták a 2. fázisra a parancsot.Élvezzétek,jó lesz!:D

bigmax 2014.07.30. 11:54:36

@maxval, a gondolkodó birca: a te irányított eutanáziád is rövidesen indul.....:D

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 11:55:59

@MSZP Afrika Korps:
Ti fideszesek csak ezekből nem kértek, mi magyarok ezen felül Orbánékból sem.

G. Wolf 2014.07.30. 11:56:19

@maxval, a gondolkodó birca: Az első rész egyáltalán nem igaz, miért kéne szégyellnie bárkinek magát mert lányt szeret férfi létére? Meg a második sem, mert nem marginalizálják, hanem zaklatják a "másokat" Oroszoknál.

És ez amit mondasz egyáltalán nem rejti magában azt hogy ettől gazdagabb, és jobb/fejlettebb ország lesz Oroszország. Ez pusztán egy kisebbséghez való viszony TÁRSADALMI hozzáállás.

Úgyhogy megint kerülöd a választ: mi az a tény ami alapján Oroszország jobb élhetőbb LESZ (talán)?

bigmax 2014.07.30. 11:56:20

@MSZP Afrika Korps: te se fogod megúszni....és ez megnyugtató!

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 11:58:41

@diszkriminans: Nincsenek ilyenek, legfeljebb a Jobbik és a kádáristák.

G. Wolf 2014.07.30. 11:58:51

@maxval, a gondolkodó birca: illetve még anniyt hozzátennék, hogy ok ha így gondolod, de enniy? mert ez eléggé gyengusz "indokocska" hogy ott miért lenne jobb vállalkozni, családot alapítani, gyarapodni?

És nincs mögötte gazdasági tény, amiből arra lehetne következtetni hogy Oroszország jobban fog teljesíteni mint a "hanyatló nyugat"?

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 12:00:53

@maxval, a gondolkodó birca:
"Nyugaton ma már szégyellnie kell magát egy férfinek, ha a nőket kedveli és családot akar."

Ez természetesen jó nagy baromság. Attól, hogy elfogadnak az emberek más életmódokat is, nem azt jelenti, hogy a hagyományos családos életforma üldözendővé válik. Ez csak a te agymenésed.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 12:01:23

@diszkriminans: Anarchista-e vagy?

Van-e Orbán gazdaságpolitikájának alternatívája?

flort 2014.07.30. 12:01:39

@látens liberális: Ne haragudj, de ha nem tudsz értelmezően olvasni, ne okoskodj csak úgy zsigerből.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 12:02:28

@diszkriminans: 'Ez természetesen jó nagy baromság. Attól, hogy elfogadnak az emberek más életmódokat is, nem azt jelenti, hogy a hagyományos családos életforma üldözendővé válik.'

Nyugaton a demográfia és a családok helyzete mást mutat.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 12:05:57

@MSZP Afrika Korps:
A kádáristáknak jó ideje semmi bajuk Orbánnal, sőt... Le vagy maradva kicsit, szólj a felettesednek, mert a főnököd véletlenül a 2008 előtti anyagot adta oda neked, tudod még a hülyenépszavazás előttit.

egyenlítő 2014.07.30. 12:07:45

@maxval, a gondolkodó birca:

Hofi: "Figyeld meg, ha ez a tetves kapitalizmus végre megdöglik, és elássák, ott lenn jobban fog élni mint mi itt fent. És mikor éjfélkor kísértetjárás lesz, akkor nem ő jön fel kísérteni, hanem mi megyünk le, enni!"

G. Wolf 2014.07.30. 12:08:22

@MSZP Afrika Korps:
Teljes termékenységi arányszámok Európában, 2001

Hollandia: 1,7

Oroszország: 1,2

www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a794.pdf

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 12:08:39

@MSZP Afrika Korps:
Van, csak egyelőre túl erős a kádárista nosztalgia, hogy egy jobboldali párt akár csak be is juthasson a parlamentbe, de idővel ez változni fog, ahogy látni fogják az emberek, hogy hogy halad el mellettünk a világ.

"Nyugaton a demográfia és a családok helyzete mást mutat. "

Mit mutat? Talán nincs lehetősége a nyugati lakosságnak a hagyományos családot alapítania? Talán nem arról van szó, hogy sokan önként választanak más alternatívát? Tiltsuk be az alternatívákat, és akkor jó lesz, ugye?

roli101 2014.07.30. 12:11:40

@MSZP Afrika Korps: "Nagy hiba ideológiai alapon megkülönböztetni az ügyfeleket, a nyugat sosem tesz ilyesmit. "
Ahogy mondod, NYUGAT sosem tesz ilyet, nade kelet? Ő bizony tesz, mert ha állami irányítású a gazdaságpolitika, akkor az ideológiával átitatott, ezért ők bizony különbséget tesznek. Mondhatjuk, hogy van pár száz év kulturális különbség. Egy német nagyvállalat nem a német külpolitika eszközeként fektet be nálunk, de egy orosz igen.
Miért is emelte hirtelen az orosz gázszállító a duplájára a gáz árát Ukrajnának, amikor az visszadumált?
Mert ezzel tudják sakkban tartani őket, ahogy minket is bármikor. És ahelyett, hogy több lábon állnánk az energia beszerzésénél, még jobban az oroszokhoz dörgölőzünk.
Hiába vannak szerződések, az orosz állami cégek Putyin támogatásával akkor rúgják föl amikor akarják. Szerinted a paksi bővítés annyiba fog kerülni, mint, amit most mondanak? Vajon mit kell tennünk még azért, hogy azt a hitelt megkaptuk? Milyen titkos záradékokról nem tudunk? Merthogy vannak, az biztos. OV két szép szeméért és focitudásáért senki se ad ennyi pénzt. Az fog sokba kerülni nekünk, amit nem tudunk.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 12:12:02

@G. Wolf: Európán kívüli bevándorlókkal együtt. Gyászos.

Blogger Géza 2014.07.30. 12:12:42

@sas70: Dehogynem, mivel a háború miatt vitték kényszermunkára.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 12:12:45

@diszkriminans: A kádáristák Orbán esküdt ellenségei, mert csak eladósodás párti gazdaságot képesek irányítani.

flort 2014.07.30. 12:13:12

@G. Wolf: talán tudod, hogy egy vallási fundamentalistával próbálsz meg racionális alapú párbeszédet éppen. Maxval u.i.bigott.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 12:14:13

@diszkriminans: Ninsc önként. Az emberek a vezetőkre néznek.

Ahol a vezetők buzik, ott a társadalom elsorvad.

egyenlítő 2014.07.30. 12:14:48

@Sexual Harassment Panda:

"legyünk tagjai az euròpai gazdasàgi közössègnek"

Ekkor befizetők lennénk, mint Norvégia. Rombolhatnánk a liberalizmust az európai civileken keresztül :-)

G. Wolf 2014.07.30. 12:15:19

@MSZP Afrika Korps:

válások száma 1000 főre vetítve:

Hollandia (2005): 2

www.tarsadalomkutatas.hu/termek.php?termek=TABRA-A-083

Oroszország (2005): 4,5

thefamilywatch.org/doc/doc-0073-es.pdf (8. old)

G. Wolf 2014.07.30. 12:16:40

@flort: persze :)

de azért hátha egyszer befut egy tény amiben Oroszország jobban teljesít mint a "hanyatló nyugat"

egyenlítő 2014.07.30. 12:16:59

@MSZP Afrika Korps:

"Hitler ... gazdaságfejlesztési programja"

A hadiipar felfuttatására gondolsz?

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 12:18:06

@MSZP Afrika Korps:
Te kevered az embereket a magadfajta ösztönlényekkel.

G. Wolf 2014.07.30. 12:19:16

@maxval, a gondolkodó birca: ez még mindig nem GAZDASÁGI mutató, amiből következtetni lehetne a jövőre

egyenlítő 2014.07.30. 12:23:12

@maxval, a gondolkodó birca:

Tehát Oroszországban szabad verni a buzikat, nyugaton meg nem.

évásanyó 2014.07.30. 12:23:40

@MSZP Afrika Korps: Az EU-ból nem kilépni fogunk, hanem úgy kirúgnak bennünket, mint a pinty! Azután jöhet az 50 dollár 3évente. Ez már volt egyszer, most hol vannak a tömegek a Kossuth térről. vagy mindenki meghülyült?

wolves84lb 2014.07.30. 12:25:45

@MSZP Afrika Korps:
"Egy dolog érdekel, ma a fidesz kínálja az egyetlen fenntartható gazdaságpolitikát. Ráadásul nem csak ígéri, 8 éven keresztül meg is tudta csinálni."

Sztem vagy szedj kevesebbet abból a drogból/gyógyszerből, vagy hozz nekünk is belőle.
A fidesz, meg fenntartható gazdaságpolitika, ráadásul ami már 8 éve sikeresen tart?

Te egy igazi hülye vagy.

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 12:26:34

@egyenlítő: ja, èrtem!
A pènz az jòl jön!
Különben meg nem leszünk gyarmat!

egyenlítő 2014.07.30. 12:28:00

@maxval, a gondolkodó birca:

"Egész Nyugat-Európa zuhan" írtad volt, erre idéztem Hofit.

sas70 2014.07.30. 12:29:40

@egyenlítő: Oroszországban bárkit szabad verni, ez is mutatja a példának állított ország, társadalom nagyszerűségét!

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 12:30:01

@évásanyó: nem fognak minket kirùgni!
(Olyan ugyanis nincs)

Ha elèri orbàn az ingerküszöböt, egyszerűen kicsinàljàk.
A nagy oroszokat is hogy szopatjàk, kèpzeld velünk mit csinàlnànak?
Mondjuk befagyasztanak 1000milliàrd ft eu tàmogatàst.
Vagy pl Németorszàg bojkottot hirdet a nagyar àrukra, èz pl 2 évig nem vesz àt tőlünk semmit.
Orbàn azonnsl letèrdelne, ès bedőlne a gyorsnadzàd kurva gyorsan.

Blogger Géza 2014.07.30. 12:30:15

@Sexual Harassment Panda: Neked komoly problémáid vannak, ha ezek alapján szerinted ők nácik. Egyszerű patrióták, mint a legtöbb normális ember.

sas70 2014.07.30. 12:31:36

@Blogger Géza: Fú de jó indok! Munkalapú társadalmat!

Blogger Géza 2014.07.30. 12:32:23

@Sexual Harassment Panda: "Vagy pl Németorszàg bojkottot hirdet a nagyar àrukra" Ilyet egész egyszerűen nem tehet, nem felel meg sem az EU jognak, de a nemzetközi kereskedelmi jognak sem. Ráadásul az összes német autógyár nagyot hasalna (még a BMW is, mert sok magyar alkatrészt használ fel.)

sas70 2014.07.30. 12:32:49

@Sexual Harassment Panda: Vagy még vazelin nélkül is bepucsítana és szopna, baszna, gombot varrna!

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 12:35:24

@roli101: 'Egy német nagyvállalat nem a német külpolitika eszközeként fektet be nálunk, de egy orosz igen.'

- nincs különbség. Nemrég azt hiszem a DT rúgatott ki vmi újságírókat a ballib média szerint. Illetve az RTL akarta megmondani a kormánynak kit mennyuire adóztathat meg.

Te tudsz orosz cégeket, akik ezt tették?

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 12:35:42

@egyenlítő:

Hofi a kapitalizmusról beszélt. A kapitalizmussal semmi gond, nem zuhan, a liberális model zuhan.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 12:36:42

@diszkriminans: Nem, Orbán adósság visszafizetés párti.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 12:37:33

@egyenlítő: Autópálya építésre, iparosításra, hadiiparra stb.

sas70 2014.07.30. 12:37:52

@MSZP Afrika Korps: Bőven lenne, igény is lenne rá, de nem számít!
Majd ha Románia és Bulgária is megelőz minket, akkor még jobban a rohadt kapitalistákra fogjuk, akik odavitték a pénzüket és inkább náluk építettek gyárakat, kutatóközpontot, szállodát stb. mint nálunk.

sas70 2014.07.30. 12:38:40

@MSZP Afrika Korps: Az látszik, jó sokat is csökkent az állam adósság.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 12:38:57

@wolves84lb: Irhatnál vmi értelmes reakciót, ha akarnál...:)

Blogger Géza 2014.07.30. 12:39:23

@Sexual Harassment Panda: Amúgy a legdurvább ellenérzés eddig az osztrák ÖVP-FPÖ koalíciót fogadta, évekig szívatták az osztrákokat, de végül is nem értek el semmit. Szóval nem eszik olyan forrón a kását... Önmagában az, hogy valakinek nem teszik a magyar kormányzat politikája, retorikája, irányvonala vagy stílusa, az még hogy úgy mondjam - magánügy. Az EU egy sokszínű közösség, amelyen belül igen nagyok a különbségek minden tekintetben.

sas70 2014.07.30. 12:39:25

@MSZP Afrika Korps: Ja a főnöke börtönben is csücsült pár évet, meg volt olyan is aki csak simán eltűnt.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 12:39:45

@sas70: Nincs rá igény. Most volt választás.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 12:40:40

@sas70: Igy van. Orbán minden ciklusában csökkent az államadósság.

Erre Mo-n jelenleg senki más nem képes. Igy Orbánnak nincs ellenfele.

G. Wolf 2014.07.30. 12:41:07

@maxval, a gondolkodó birca: miből?

az alacsonyabb gdp-ből? a magasabb váláasok számából és ezzel szemben alacsonyabb gyermekválalásból? vagy a növekvő korrupcióból?

melyik az az egyszerű kiindulás amiből egyszerű következtetés hogy Oroszország jobban fog telejesíteni talán ha igen?

sas70 2014.07.30. 12:42:44

@maxval, a gondolkodó birca: Azért jó lenne nekünk az a zuhanás, ami Hollandiában, Belgiumban van. Én azért el bírnám viselni, faszomba a gazdasági növekedéssel.

wolves84lb 2014.07.30. 12:43:59

@maxval, a gondolkodó birca:
pár példával ezt azért alátámaszthatnád...bár nem szokásod...

"Élhető jövő.

Míg nyugaton a buzik terrorhja kezd megvalósulni, s általában a normális állampolgárt diszkriminálják, addig Oroszországban a normális állampolgárok érdekei vannak az állameszme központjában, s nem drogosok, buzik, s más szemét simogatása."

sas70 2014.07.30. 12:44:52

@MSZP Afrika Korps: Ez mekkora hazugság! Akkor hova is lett kb. 5800 milliárd forint?

flort 2014.07.30. 12:45:45

@G. Wolf: jéghoki

Bár az olimpián szarok voltak, de azért ők a királyok.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 12:46:14

@G. Wolf:

Megy el a tőke nyugatról, fenntarthatatlan a rendszer a globalizmus miatt.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 12:46:34

@sas70: Terelsz. Menj anyádhoz panaszra.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.30. 12:46:47

@sas70:

Még igen. A folyamatok nem másodpercek alatt zajlanak.

J.László 2014.07.30. 12:53:24

@diszkriminans:
Szánalmasan röhejes, amikor a dupla gigantikus arcra esés után "ti liberálisok" most jöttök a "mi magyarok" ótvaros rizsátokkal. Kibaszott nagy gyökerek vagytok barátom.

egyenlítő 2014.07.30. 12:56:44

Nyuszika talál egy pisztolyt az erdőben. Rögtön rohan a róka barlangjához.
- Bumm! Bumm! Bumm! Róka, gyere ki!
A róka kijön.
- Bumm! Bumm! Bumm! Szarj ide, a küszöbre!
A róka megteszi.
- Katt! Katt! Katt! Megehetem?

wolves84lb 2014.07.30. 12:58:03

@MSZP Afrika Korps: Inkább beállok közétek, és majd olyanokat mondok, hogy a BMW elhasal, csak mert a rengeteg magyar beszállítót nem tudnák pótolni...meg oroszország a követendő példa, ahol nem rohangálnak buzihordák az utcákon - szemben a rothadó nyugattal...meg hogy orbán minden ciklusában csökkent az államadósság. :)

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 13:01:21

@J.László:
Liberális a jó kurva anyád, te hazaáruló geci.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 13:02:40

@wolves84lb: Mi a véleményed a fidesz egyetlen fenntartható gazdaságpolitikájáról?

Mert a Jobbiké nem fenntartható, a többieké pedig megbukott.

egyenlítő 2014.07.30. 13:02:46

@maxval, a gondolkodó birca:

Példa mindenre van. Statisztikát hozzál!

(Tudom, csak annak hiszel, amit te hamisítottál)

Oroszország viszonylatában:
- Hogyan futtassuk fel a kőolaj és földgáz kitermelését?
- A monarchia (Putyin) miben jobb az oligarchiánál?

Tulajdonképpen minden rendszer, ami a monarchia és a közvetlen demokrácia között helyezkedik el, oligarchia. Minden rendszer, ahol szabad, ami nem tiltott, liberális.

wolves84lb 2014.07.30. 13:02:47

@maxval, a gondolkodó birca: ebből az egyetlen hírből téves következtetést vonsz le és általánosítasz.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 13:02:54

@J.László:
Egyébként a 2002-es kokárdás hazaárulásotok óta mit számít nektek, ha valaki azzal jön, hogy "mi magyarok"?

wolves84lb 2014.07.30. 13:04:04

@J.László: miért, mi, anti-fideszesek, nem vagyunk magyarok, te faszkalap?
A jó büdös kurva anyádat. Azt...amelyik idefosott közénk a világra.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 13:05:48

Orbán megvalósította azt az államféfiúi bravúrt, hogy úgy hozott létre fenntarthatóan fejlődő gazdaságpolitikát, hogy még a népszerüségét is megőrizte.

Orbán ellenfelei úgy vitték a prosperáló magyar államot a tönk szélére, hogy a népszerüségük is elpárolgott. Csoda-e, hogy igen frusztráltak?

wolves84lb 2014.07.30. 13:06:38

@MSZP Afrika Korps: már maga a kérdésed is egy ellentmondás. A fidesznek nincs gazdaságprogramja, és ami van helyette, az a legkevésbé sem fenntartható - előbb-utóbb elfogy az ellopható közvagyon.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 13:06:55

@MSZP Afrika Korps:
"Orbán megvalósította azt az államféfiúi bravúrt, hogy úgy hozott létre fenntarthatóan fejlődő gazdaságpolitikát, hogy még a népszerüségét is megőrizte."

És a vegetatív funkcióid legalább működnek?

wolves84lb 2014.07.30. 13:08:41

@MSZP Afrika Korps: ahogy most sem egyedül a csúti paraszt a felelős a "sok jóért", úgy bukásuk után is együtt kell majd őket felelősségre vonni.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 13:12:57

@wolves84lb: Akkor nagy szerencsénk van hogy 2010 óta szerencsénkre fejlődik a gazdaság.

Csak idén pl. többet mint a 2006-10es cilkusban összesen, adósság turbózással!

G. Wolf 2014.07.30. 13:13:01

@maxval, a gondolkodó birca:

Működő tőke beáramlás 2001-2012

EU15: 148 351 - 302 765
EU25: 145 867 - 291 774
(de hatalmas kielengésekkel)

Mo (2004-2012): 2 067 - 8 607
(itt is hatalmas kielengések)

Oroszország: 752 - 8 437
(szintén hatalmas kilegésekkel

Bár van előre lépés de még a 10%-át se éri el az EU-s átlagnak, és ugyanannyi mint Mo.

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tec00048.html

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tec00049.html

Ez még mindig nem mutat előre hűde jó képet...

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 13:13:17

@MSZP Afrika Korps: iigen!
Most èppen 84%.
Felcsökkent 78%-ròl.
+3000 milliàrd manyup.
Idiòta.

wolves84lb 2014.07.30. 13:14:33

@MSZP Afrika Korps: te melyik országban élsz amúgy?

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 13:14:50

@wolves84lb: felelősségre vonás, ugyan. Soha senkit nem vontatok felelősségre a dicső 8 évetek alatt.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 13:16:06

@Sexual Harassment Panda: 'èppen 84%.'

- ha így lenne az Orbán gazdaságpolitikáját igazolná, de ennél szerencsére jobb a helyzet.

J.László 2014.07.30. 13:22:12

@wolves84lb:
Látod, magadra vetted:) Máskor vigyázz jobban a freudi elszólásokkal, te faszszopó libsi köcsög. Nem kurvázom le anyádat, mert két apád van, az meg legyen a te bajod:)

wolves84lb 2014.07.30. 13:26:30

@MSZP Afrika Korps: ahogy ti sem az elmúlt 5 év alatt...holott habzott vitya szája rendesen, még mielőtt beült a bársonyszékbe.

wolves84lb 2014.07.30. 13:30:21

@J.László: magyarként igen, magamra vettem.

Nekem ne fasszopózzál, te retardált félkegyelmű orbánfaszánélősködő fideszcsicska...a legtöbb faszt te és társaid veszitek a szátokba, kb 140M-t...ennyien vannak ugyanis új barátaitok, az oroszok. Tudod, azok, akik szanaszét kúrták vélhetően nagyanyádat, esetleg anyádat...bár ha ők élvezték, és maguk kérték a muszka századokat, hogy kedvüket leljék bennük, akkor megértem beteges vonzódásotokat az orosz fasz iránt.
Csak minket, magyarokat hagyjatok ezzel békén. Ha orosz faszt akartok, menjetek ti moszkvába.
És ne itt erőlködjetek.

Ja, és majd elfelejtettem: a jó büdös kurva anyádat még egyszer...add át neki, amikor kimész érte a 4-es főút mellé a kamionparkolóba.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 13:33:47

@wolves84lb: nono, Simon ügye ősszel folytatódik..:)

egyenlítő 2014.07.30. 14:03:20

@MSZP Afrika Korps: Persze 2006-2010 között volt egy világgazdasági válság is :-(

wolves84lb 2014.07.30. 14:04:35

@MSZP Afrika Korps: hiszem, ha látom...és ne aggódj, én nem fogok sírni akkor sem, ha Simon pl böribe kerül...csak jobban örülnék neki, ha vinnél magával rogánt is. vagy lázárt pl.

amúgy ezekről mi a véleményed?
www.origo.hu/nagyvilag/20140729-orban-viktor-tusvanyosi-beszedenek-kulfoldi-visszhangja.html

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 14:13:10

@wolves84lb: A románok véleményéről mi a véleményem?

Az hogy joguk van hozzá, mint mindenki másnak.

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 14:43:32

@maxval, a gondolkodó birca: biztos hogy nyugaton voltàl?
Nem lehet, hogy csak a nyugatinàl?

Sexual Harassment Panda 2014.07.30. 14:45:53

@wolves84lb: azèrt amit a "liberàlis" lapik ìrnak, erős tùlzàs.
Orbàn nem azt mondta hogy nincs /nem lesz demokràcia, vagy diktatùràt akar, ez egy baromsàg.
Attòl függetlenül egy barom akit el kell zavarni.

Szelid sunmalac 2014.07.30. 14:53:56

@maxval, a gondolkodó birca: Nem teljesen. Foleg nem az utobbi evekben, foleg nem, hogy pont a bajorokrol irkalsz faszagokat, hogy a buzik fellegvara. Nem artana kicsit tajekozodnod.

flort 2014.07.30. 14:55:09

@maxval, a gondolkodó birca: már átjár a komp Leningrádból.

Most komolyan, 2006-ban (8 éve) azt tapasztaltam Münchenben, hogy:

- szégyellnie kell magát egy férfinek, ha a nőket kedveli és családot akar.
-ha nem tetszik neki a homokosok örjöngése, vagy Isten ments ellenzi a homokos programot, erősen be kell csuknia a száját, mert nagyon hamar kirúgják állásából. És
- a keresztényeket igyekeznek ellehetetleníteni?

Nem lehet, hogy betévedtél a "Zur blaue Auster" bárba?

flort 2014.07.30. 14:58:08

@flort: "2006-ban (8 éve) azt tapasztaltam"

helyett

"2006-ban (8 éve) azt tapasztaltaD"

Szelid sunmalac 2014.07.30. 15:24:57

@flort: Kezdem mar kapisgalni! A birka azt hitte, hogy ott azert jarnak a ferfiak bornaciban, mert buzik.

Szelid sunmalac 2014.07.30. 15:36:28

@Sexual Harassment Panda: Viszont neki tokeletesen eleg arra, hogy en bloc a Nyugatrol elmondja a velmenyet, mert volt ott ket napot.

Bar meg igy sem ertem, hogy amiket felsorolt honnan jonnek.

Amator 2014.07.30. 16:18:35

@maxval, a gondolkodó birca: Felejtsd már el ezt a mantrát, hogy Nyugat-Európa zuhan. Ezt nehéz lenne megmagyarázni annak a pár embernek, akik mondjuk 15-20 fontos órabérért robotolnak Angliában.

randomuser1 2014.07.30. 16:27:57

birkamaksz egész profin trollkodik újabban...

flort 2014.07.30. 16:35:30

@maxval, a gondolkodó birca: bezzeg a te légből kapott, egy mondatos kinyilatkoztatásaid kristálytisztán leképezik az objektíven létező valóságot.

Klassz lehet ilyen világosan látni.

Szelid sunmalac 2014.07.30. 16:43:40

@maxval, a gondolkodó birca: Nem erv? Mi az erv? Hogy a bajorok bebuzultak es uldozik a keretyeneket? Ez az erv?

pityókabort Vráncsábó ócsón 2014.07.30. 17:00:52

@G. Wolf: Van egy: több területet foglalt el fegyverrel.

pityókabort Vráncsábó ócsón 2014.07.30. 17:03:42

@wolves84lb: Csak aztán nehogy valaki úgy döntsön, hogy elhireszteli rólad, hogy buzi vagy. Majd be kell bizonyítanod az ellenkezőjét, mert ha nem, akkor jól megvédik tőled a normálisokat.

czjanos 2014.07.30. 17:06:35

"Ezeket látom elveszni, eltűnni, eltüntetni, és ami a legnagyobb fájdalmam, ebben az egyházak partnerek."
Nem harapnak bele abba a kézbe, amelyik az alamizsnát adagolja a szájukba. Ennyi.

deruyter 2014.07.30. 17:06:49

Gyerekek. Maxval-lal ne vitatkozzatok. Ő Orbán Viktor másik énje. Teljesen mindegy ugyanis mit mond Viktor, Ő mindig egyetért vele. Ennyire még Orbán Viktor sem ért egyet saját magával. Maxval valahol a titkos sajtó szobában üldögél és védelmez. Nem a meggyőződéséhez igazítja a moindandóját , hanem a napi aktuális kinyilatkoztatáshoz. Ennél fogva meggyőzhetetlen, mert az alaptétele az, hogy Orbán a jó, az igaz. Nem szívesen élném az ő életét.

lavór 2014.07.30. 17:08:30

Ezt választották az aktív szavazók. Most élvezhetik. Akinek nem jön be, még véleményt nyilváníthat az önkormányzati választásokon. Hajrá, függetlenek!

G. Wolf 2014.07.30. 17:38:28

@fagyospityóka: hmm ez cáfolhatatlan... legalábbis ha 1989 után nézzük :)

Amator 2014.07.30. 17:41:07

@maxval, a gondolkodó birca: De az, ráadásul én itt élek, veled ellentétben. Nem vonom kétségbe hogy rendkívül nagy tárgyi tudással rendelkezel, de rendkívül téves következtetéseket is vonsz le. Gyakorlatilag érzelmi alapon mondasz véleményt, pedig meglenne hozzá a tudásod, hogy helyes következtetésekre jussál. Ezt próbálták már többen számonkérni rajtad, de lepereg rólad.

egyenlítő 2014.07.30. 17:42:38

@Amator: Eltanulta Hermionétől a Leperex varázslatot :-)

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 17:47:51

@deruyter:
Nekem sem szimpatikusak a nézetei, de rá pont nem lehet mondani, hogy Orbán talpnyaló lenne. Makacs és sajátos nézetei vannak, amelyek bizonyos pontokon épp most találkozik Orbán aktuális politikájával, ami viszont mint tudjuk, elég sűrűn változik a politikai érdekei mentén. Nem tehet Maxval arról, hogy Orbán épp antiliberális. Ellenben Maxval emellett antinacionalista is, Orbán az viszont 93-94-ig volt az, igaz akkor keresztény ellenes és liberális is, szóval akkor sem passzoltak volna a nézetei Maxval-éival, meg most sem nagyrészt.

egyenlítő 2014.07.30. 17:49:06

napi.hu: "Hajszál híján, de megúszta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt, hogy újabb lélektani határt átlépve kerüljön az államadósság elleni harccal a a címlapokra. A július 20-ával záruló héten ugyanis a központi költségvetés adóssága 24 996,1 milliárd forintra ugrott, vagyis 3,9 milliárd forinttal marad el a szép kerek 25 ezer milliárd forintos szinttől. Az ÁKK számítása szerint ez az idénre várható GDP 83,7 százalékának felel meg - ez viszont rekord."

pityókabort Vráncsábó ócsón 2014.07.30. 17:50:01

@G. Wolf: Hozzátehetjük 1939-et: Lengyelország (konzorciumban Hitlerrel), Moldova, Baltikum, Karélia (Finnországtól), 1945-öt: Kelet-Európa, Észak-Korea, stb. Szóval szorgalmasak voltak, no.

no_successful2 2014.07.30. 17:57:36

Szerintem a posztíró se nem jobboldali, se nem mérsékelt.
Munkaalapú társadalom ? Itt munkahelyek csak akkor lesznek, ha olcsón, és jó feltételekkel tudunk munkaerőt biztosítani. A jó feltételek alatt nem csak a képzettség értendő, sőt.
Sajnos, a jelek arra utalnak, hogy a Kínai modell a járható út, hugyér szarér dolgozni, mint a barom, akkor minden hightech cég idehozza a termelését.
Ma már ott tart kína, hogy saját gyártású okostelefonokkal nyomulnak.
Egy másik blogon kifogásolták, hogy a kormány megnyirbálta a munkavállalók jogait.
Fordítsuk meg a dolgot, terjesszük ki a munkavállalók jogait, és emeljük a minimálbéreket is mondjuk duplájára.
Nem annyi munkanélküli lesz mint most, hanem kb. mindenki.

Ben Franklin 2014.07.30. 18:00:08

@no_successful2: Sajnos a szar ami a fidesz alatt van a lehető legjobb.

A másik oldal sem fenntartható gazdaságpolitikára, de még a meglevő munkahelyek megtartására sem képes.

diszkriminans (törölt) 2014.07.30. 18:08:28

@no_successful2:
Én azt mondom, hogy minimálbérnek nem is kellene léteznie, mert gazdaságtorzító hatása van, a munkavállalói jogok viszont fontosak.

nál 2014.07.30. 19:00:41

@deruyter: @diszkriminans:
Maxvalnak a homofóbia a legnagyobb problémája. Nem olyan értelemben, mint ahogy azt manapság használják, mármint hogy "utálja a buzikat", hanem kórosan fél a szexuális "másság" mindennemű megnyilvánulásától.
Erre két okot látok, vagy benne is van némi "látencia", vagy gyerekkorában molesztálta egy férfi, de biztos vagyok benne, hogy ez a félelem komoly lelki sokk, pszichés megpróbáltatások eredménye.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 19:02:57

@nál: Ja, vagy inkább rühelli a buzikat mint a normális emberek.

nál 2014.07.30. 19:04:40

@MSZP Afrika Korps:
Nem, a normális emberek nem foglalkoznak azzal, hogy ki a buzi.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 19:08:20

@nál: Ez igaz, addig, amíg nem tudják hogy buzik.

Maradjon is úgy.

nál 2014.07.30. 19:19:50

@MSZP Afrika Korps:
Mert ha van egy ismerősöd akivel jóban vagytok, majd egyszer csak kiderül, hogy buzi, akkor ő már nem ugyanaz a személy lesz? Elkezded rühelleni?

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 19:30:10

@nál: 'Mert ha van egy ismerősöd akivel jóban vagytok, majd egyszer csak kiderül, hogy buzi, akkor ő már nem ugyanaz a személy lesz?'

Sokat nézel szappanoperákat.

nál 2014.07.30. 19:34:37

@MSZP Afrika Korps:
Ebbe belegabalyodtál, nem baj.
Mondjuk nekem fogalmam sincs, mi megy a szappanoperákban, de te szakértőnek tűnsz, szóval elhiszem, hogy ilyen témák is terítékre kerülnek. Na de akkor már meg sem történhet a való életben?

Moin Moin 2014.07.30. 19:39:04

@maxval, a gondolkodó birca:

Ezt az "a liberalizmus megbukott" szöveget hallottam már a '30-as évek Németországában, Hitlertől, a Szovjetunióban Sztalinjóskától, Japánban Tojotól... Aztán 1942 és 1989 között mindezeket az államokat, az aktuális vezetőikkel együtt lemosták a történelem színpadáról a liberális demokráciák...

...Orbánt is lemossák - rád pedig nem vesztegetünk időt.:-)

angyalföldi partizán 2014.07.30. 19:48:27

@wolves84lb: te ilyenkor anyádat is vered? vagy alapból gőzől az a nagy fejed?

Trackers 2014.07.30. 19:52:38

Meglehetősen ritka az olyan konzervatív szavazó, aki csak a jozervatív oldal cselekedeteiben talál hibát, csak és ezekről hajlandó írni.

A baloldallal nincs semmi gondja, hisz nem ír róla.

Egyre több ilyen blog születik.

kard-ék kezdték, hafr is valami ilyesmit tervezett, legalábbis önmeghatározás ügyileg.

A valóságban persze, ezek amolyan önkéntes ballib értelmiségiek, akik a mérsékelt jobboldalt akarják Gyurcsány és társai ölébe terelni.

Nehéz dolguk lesz. Persze lehet hogy eltántorítják kellően a Fidesztől, Jobbiktól, meg minden konzervatív párttól, de egy konzervatív soha a büdös életben nem szavaz a baloldalra.

Nem szavaz olyanokra, aki a határontúli honfitársaink ellen kampányolt, őket ingyenélő tolajnak titulálta, akik ellopják a nyugdíjunkat.

Akik ingyen segílyt adnak munka helyett, akik gyerekgyártási pótlékot, családi adókedvezmény helyett.

nál 2014.07.30. 19:52:47

@MSZP Afrika Korps:
Nincs? Mi nincs? Nem derülhet ki valakiről, hogy buzi?

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 19:54:02

@nál: Olyanról akit ismersz, nem.

nál 2014.07.30. 19:55:49

@Trackers:
Nem lehet, hogy azért nem írnak a "baloldalról", mert gyakorlatilag nincs?
Úgyszólván a "baloldal" már le van írva.

Trackers 2014.07.30. 19:59:56

@deruyter:

Nocsak.. Egy állítólag konzervatív blogban, arra hívod fel a figyelmet, hogy a Fidesz szavazókkal nem érdemes vitatkozni ?

Persze igazad van.. Ez is csak egy balos találkahely, mint az index címlapos blogok 90%-a.

Te szavaiddal, ezeket a bloggereket MSZP csicskáknak titulálnád, ha jobboldali lennél, pusztán azért, mert nem értenek veled egyett.

Trackers 2014.07.30. 20:06:05

@nál:

Szerintem nem lehet.
Szerintem azért a jobboldalt szapulja minden posztjában a blogger, mert balos.

Teszem azt a mandiner az konzervatív blog.
Kritikus a Fidesszel, és elutasító az MSZP-vel, és társaival.

Varánusz egy baloldali blog.
Kritikus a baloldal prominenseivel, és teljes mértékben elutasító a jobboldallal.

Egyenlítő, Democrat, Szeretünk Vincent, ... pedig elfogult köpködők.
Saját oldalukkal szemben nulla kritika, másként gondolkodókkal szemben olyan hangnem, ami inkább csak megerősíti őket a saját igazukban.

_most_ 2014.07.30. 20:16:00

@deruyter: maxval nem Orbán fan, hanem Putyin fan, meg simán idióta, vannak fura rögeszméi, amiktől nem tud szabadulni, az ilyen témákhoz ezredszer is leírja ugyanazt a véleményét, mert kattant és nem bírja megállni, hogy ne szóljon hozzá ezekhez a témákhoz, nem érdemes foglalkozni vele.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.07.30. 20:16:05

@Trackers: "egy konzervatív soha a büdös életben nem szavaz a baloldalra" - hát, az MSZP-re és klónjaikra nem is fogunk, elég volt.

De ebből is elég.

nál 2014.07.30. 20:17:28

@Trackers:
Oké, elfogadom, vannak kevésbé illetve jobban elfogult blogok.

Szerintem viszont alapvetően hibás azt vizsgálni, hogy egy adott blog "jobbos" vagy "balos". Inkább azt kéne nézni, hogy amit kritizál, az tényleg úgy van-e?

Én egyébként nagyon szívesen olvasnék valami olyasmit, ami teljesen elfogulatlan, de szerintem a legkiegyensúlyozottabb blog sem úszná meg, hogy ha a "baloldalt" kritizálja, akkor a "balosok" őrjöngjenek, és a "jobbosok" örömködjenek, ha meg a "jobboldalt", akkor vice versa.

Igazából ez az egész leginkább akkor bosszantó, ha az ember se nem "balos", se nem "jobbos".

_most_ 2014.07.30. 20:25:35

@Trackers: azt hittem a jobboldaliak szerint minden blog az indexen fizetett baloldali blog, valamiféle baloldali ármánykodás részesei :D

egyenlítő 2014.07.30. 20:27:40

@no_successful2:

A kínai modell? Évről évre jelentősen nőnek a jövedelmek, rengeteg diplomást képeznek és azokban a bizonyos elektronikai üzemekben a dolgozók kétharmada diplomás.

Blogger Géza 2014.07.30. 20:34:01

@Trackers: Annyit azért korrigáljunk, hogy hafr tényleg nem baloldalra, hanem saját zászlaja alá akarja terelni a népet - eddig vajmi kevés sikerrel. (És ez vélhetően így is marad.)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.07.30. 20:47:51

Ez mán döfi !

Egy konzervatív aki nem hisz a munkában !

Szerintem te nem is konzervatív vagy hanem egyenest náci !

Annak sincs semmi értelme a posztod alapján, meg a konzervativizmusodnak se, ostoba MSZP csicska !

Balt 2014.07.30. 20:49:27

"Egy mérsékelt jobboldali, konzervatív szavazó kételyei!"

Gondolom, ez az jelenti debreczenijózsefi és dávibolyai értelemben, hogy bokrosista.

Gyorgy Nagy 2014.07.30. 20:51:35

Nemsokára szegény Viktor miatt kinyithat az OPNI-t olyan sok hülyeséget beszél és ezzel nagyon sok kárt okoz az országnak a volt falusi KISZ titkár.

Mérges 1234 2014.07.30. 22:01:01

Azt nem vagyok elfogadni évek óta, hogy a mocskos idióták miért nem fogják fel. hogy sok ember van, aki nem kér Viktorból, de ezzel együtt Gyurcsányból és a rühes bandájából sem.

Vegyétek észre ezek mind szemétdombra való ganaj emberek.

MSZP Afrika Korps 2014.07.30. 22:25:19

Asszem ezek a rejtőzködő mérsékelt jobboldali blogpartizánok lesznek az Orv bán veszte.

Nyíjíííhahahhahaa

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.07.31. 01:37:37

@nu pagagyí: "Célja a káosz előidézése volt. Az ország érdekeire fittyet hányva, uszított, lehetetlenné tett minden konszenzust, ami a demokráciák alapja.

Szomorú, hogy csak akkor hiszik el, hogy Orbán nem demokrata és megveti az egyéni szabadságjogokat, ha végül még ki is mondja. Csúnyán becsapták saját magukat, akik a tettekből nem tudták levonni a következtetéseket."

Viszont ennyi idő alatt el is érte a híveinél, hogy nekik ez legyen az ideális társadalom. És a hívei el is hiszik, hogy jobb egy olyan rendszerben élni, ahol megmondják a polgárnak, hogy mit kell gondolnia, hiszen akkor nem lesz majd elhajlás, meg deviáns másként gondolkodás.

Ez de durva. A rendszerváltás idején elterjedt szó volt, hogy másként gondolkodó. A puhuló diktatúrában a másként gondolkodó szitokszóból erénnyé vált, majd a szabadsággal, a szabad választásokkal elvesztette a jelentőségét, mert teljesen természetes lett, hogy különböző gondolatok vannak. És most megint kezd értelme lenni ennek a szónak. És kezd egyre szitokszóbbá válni...

Egyébként nem kellett zseninek lenni, hogy az ember előre lássa, hogy Orbán milyen utat jár be, hogy hova tart.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.07.31. 01:51:29

@maxval, a gondolkodó birca: "Nem, ez nem így van. A liberalizmus megbukott, így más út szökséges. Ahhoz, hogy ne menjünk be a már kipróbált zsákutcákba (marxizmus, fasizmus, nácizmus), valami új kell. Manapságban Oroszországban zajlik ilyen kísérlet."

Te agykárosult! Nem a liberalizmusról volt szó, hanem a liberális demokráciáról. Segítek, hogy megértsd bassza meg. A liberális demokrácia nem azt jelenti, hogy egy liberális párt van hatalmon. Még azt sem, hogy bejutnak a parlamentbe. Azt jelenti, hogy általános választójog van, és a kormány választott, a parlamentnek felelős, működik egy önkormányzati rendszer, és a választási játékszabályok tisztességesek. Nem amolyan aktuálisan személyre szabottak, hogy éppen ma milyen szabályok szerint nyernénk.

Például nem játszunk benne olyat, hogy kialakítunk egy új kétszintű önkormányzati rendszert a fővárosban, és amikor felmerül a vétójog a főpolgármester hatáskörében, akkor majd ősszel a választások után döntünk. Attól függően, hogy mi lesz a választások eredménye. Hogy nekünk majd akkor mi fog kedvezni. Ha ellenzéki lesz, és a kerületekben meg a kormánypárt lesz fölényben, akkor nem kell a vétó jog, ha megnyerjük a főpolgármestert, és kerületeket veszítjük el, akkor meg lesz vétójog.

oszt jónapot 2014.07.31. 07:28:15

@Trackers: Te kevered a konzervatívot a fideszessel. A kettőnek semmi köze egymáshoz.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.31. 07:34:02

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:

"A liberális demokrácia nem azt jelenti, hogy egy liberális párt van hatalmon. Még azt sem, hogy bejutnak a parlamentbe. Azt jelenti, hogy általános választójog van"

Ez minden demokráciában így van, nem csak a liberálisban.

"és a kormány választott, a parlamentnek felelős"

Tehát az USA-ban nincs liberális demokrácia? Ott ugyanis a kormány NEM felelős a parlamentnek.

"működik egy önkormányzati rendszer, és a választási játékszabályok tisztességesek."

Ez minden demokráciára igaz, nem csak a liberálisra.

wolves84lb 2014.07.31. 09:12:03

@maxval, a gondolkodó birca: lol...8 éve nem voltál a Lajtán túl, és mégis osztod az észt, hogy hanyatlik...u made my day :)

wolves84lb 2014.07.31. 09:15:05

@angyalföldi partizán: nem. a te anyádat kúrom seggbe. és attól gőzöl a nagy fejem.
Egyéb kérdés? De jól gondold át, mert a heti humorbombát már elsütötted az előző hozzá(m)szólásodban.

wolves84lb 2014.07.31. 09:16:12

@angyalföldi partizán: kicsit belekukkoltam a "munkásságodba"...aranyos kis fidesztroll vagy te is :)

wolves84lb 2014.07.31. 09:18:34

@fagyospityóka:
"Csak aztán nehogy valaki úgy döntsön, hogy elhireszteli rólad, hogy buzi vagy. Majd be kell bizonyítanod az ellenkezőjét, mert ha nem, akkor jól megvédik tőled a normálisokat."

Ennél könnyebben nem tudnék semmit bebizonyítani az életemben, ezt elhiheted. Csak nincs rá szükségem.

wolves84lb 2014.07.31. 09:21:16

@Sexual Harassment Panda: nem azt mondtam, h egyetértek pl a románok álláspontjával ez ügyben. Csak kérdeztem, hogy neki mi a véleménye ezekről a véleményekről...

Sztem egy állam, államfő esetében nem igaz az, hogy "Mindegy, mit, csak beszéljenek rólam...a rossz reklám is jó reklám".

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.31. 09:24:40

@wolves84lb:

Nem kell utazni ahhoz, hogy az ember lássa a tényeket.

wolves84lb 2014.07.31. 09:25:51

@diszkriminans:
"Ellenben Maxval emellett antinacionalista is, Orbán az viszont 93-94-ig volt az, igaz akkor keresztény ellenes és liberális is, szóval akkor sem passzoltak volna a nézetei Maxval-éival, meg most sem nagyrészt."

mivel nem tudni, 93-94 körül a mi naccerű birkánk épp mit gondolt, könnyen lehet, h bizony ő is Orbi-papával váltott át a nagy keresztényi szemléletre.

wolves84lb 2014.07.31. 09:28:54

@MSZP Afrika Korps: nem. A normális emberek elfogadják a "buzikat"...ettől normálisak. Te és birka minden vagytok, csak normálisak nem.

Ha annyira követendő példa nektek a putyini Oroszország, a faszért itt okoskodtok nekünk? Menjetek ki, éljetek ott.

wolves84lb 2014.07.31. 09:29:28

@maxval, a gondolkodó birca: akkor mit kell tenni, ha az ember a tényeket akarja látni, de utazgatni nem kell?

egyenlítő 2014.07.31. 09:32:04

@wolves84lb: A bölcsnek nem kellenek tények. Ő tudja, mi az igazság :-)

wolves84lb 2014.07.31. 09:33:07

@Trackers:
"Nem szavaz olyanokra, aki a határontúli honfitársaink ellen kampányolt, őket ingyenélő tolajnak titulálta, akik ellopják a nyugdíjunkat."

Mennyivel jobb, ha mindezt az állambácsi teszi, ugye? Mármint a nyugdíjak ellopását...nem kell nekünk ehhez 23millió román :))

wolves84lb 2014.07.31. 09:33:59

@egyenlítő: de ő bölcs, neki könnyű :)

Segíthetne már rajtam is, átlag szürkepont kis magyarkán...:)

flort 2014.07.31. 09:40:47

@wolves84lb: maxvalt olvasni.Ő megmondja a tutit.

mazolika 2014.07.31. 10:12:08

@maxval, a gondolkodó birca: Érdekes, mindkét helyen marginalizálnak embereket. A ló egyik oldalát a másikkal hasonlítod össze.

Szerintem a következő elvet kéne alapul venni: élni és élni hagyni. Az általad felvetett példák ezt az elvet sértik az egyik az egyik, a másik a másik oldalról.

Mi lenne, ha olyan országot választanánk példaként, ahol a közmegegyezés az élni és élni hagyni elvet vallja és éli?

pityókabort Vráncsábó ócsón 2014.07.31. 11:25:06

@wolves84lb: Ezt te csak hiszed. Adott körülmények között még azt is be fogod ismerni, hogy rendszeresen fajtalankodsz kecskékkel.

angyalföldi partizán 2014.07.31. 22:02:00

@wolves84lb: nekem nem kell kukkolnom miket írsz,anyád két cumi közt mindig elmondja.
bár a fasz kiváncsi arra,miket hadovál a vénasszony.
mindegy,25 forintot kér csak a cidáért,belefér.