Szet Úr

 Egy szubjektív írás az első találkozóról Molnár Gyula szemszögéből!

Találkozásom Szet Úrral!

Elfogadta az interneten is olvasható invitálásomat. Annyit kért, hogy ne a kerületben találkozzunk, mert túlságosan ismert ahhoz, hogy ne botoljék bele egy ismerősbe. „nem magát szégyellem” mondta, hanem” ha mindig odajön hozzám valaki, akkor a beszélgető partneremre nem jut idő.” Ezért hát a pesti oldalon keressünk egy megfelelő kávézót. Illetve ajánl is, az Astoriában legyen a találkozónk. Az „az én világomat idéző hely” mondja a telefonba. A megbeszélt időpont előtt tíz perccel már ott vagyok, ő pontos. Kinézetre, megjelenésre pont olyan amilyet vártam. Elegáns francia kaplis cipő, kék nadrág, Eszterházy-kockás zakó fehér ing és sötétkék selyem nyaksál, diszkrét férfi parfüm, illetve ahogy ő kijavít kölni. „Csak Molnár-Mosert használok, az apám is azt használta”

„Molnár József és Moser János 1889-ben alapították drogériavállalkozásukat, és az első világháború után vette meg tőlük Bartha István, megtartva az eredeti, már bejáratott cégnevet.” Ezt tudom meg először vendégemtől. Jót nevetünk, azon hogy én is vegyész vagyok és Molnár. „Na látja legyen inkább drogériás, nagy szakma és hallhatatlan, amíg nő van a földön illat is kell.” Közben kihozzák a rendelésünket, „Bécsi kapuciner”, évtizedek óta ezt iszom- mondja vendégem. Megkérdezem mennyi idős. „Na mit saccol?” jön a viszontkérdés. 60-asnak mondom, „73 vagyok”. Döbbenet, erős testalkat, sűrű ősz haj, elegáns ráncok. „A jó kondíció titka a rendszeres mozgás.” Mesél katona élményeiről, a 60-as évek közepén, egyetem után, Nagyatádon „faragtak belőlük embert”. Őt nem zavarta a kemény bánásmód, sőt úgy érezte erősíti a lelkét. Nevetett az akkori idők tisztjeinek primitívségén, és ahogy mondja sokszor „önkitolással” előzte meg a kitolást. Mesél még az édesapjáról, aki 1944 nyarán tartalékos tisztként indult a frontra és legközelebb 1949-ben látta amikor hazaengedték a szovjetúnióbeli fogságból.

„Gondolom érti miért nem kedvelem őket” intézi hozzám a kérdését. Igen értem, megértem. Minthogy megértem azt is, hogy mennyire zavarja saját rokonságának is a szűklátókörűsége és elvtelen oppurtunizmusa. Megértem, hogy ki nem állhatja, az ő szóhasználatával élve a „szalonkatolikusokat”, miért tartja gusztustalan kegyeletsértésnek a Horthy szobornak a Szabadság téren történ „hurcolgatását”. „Horthy régen halott” kár őt zászlóra emelni, ráadásul azok teszik, akiket Horthy mélyen megvetett. Érdekes a véleménye a másik oldalról is. Kádár János sírjának meggyalázását is „undorító bűncselekménynek” nevezte. Nem rajongtam érte, de végül is sokad magammal az ő 60-as éveiben tanulhattam, akkor voltam fiatal, másképpen voltak a dolgok, mint ahogy ma tálalják. Egyébként pedig a halottak nyugodjanak békében, és ne feküdjenek jeltelen sírokban.

A jelenről elképesztően lesújtó véleménnyel van, az lep meg, hogy az én „elmúttnyócévemet” is keményen kritizálja, be kell látnom nem is alaptalanul. Persze megveregeti a vállamat, de „ a maga hibái korrigálhatóak” és „ maga hallgat az okosabbra és nem gondolja magát tévedhetetlennek”.

Az „Újbuda minimum” programomat zseniálisnak tartotta, főleg azt, hogy értelmesen beszélhetett volna a két oldal. A lágymányosi öböl a budapestiek Balatona lehetne, csak nem szabad agyon vágni kocsmákkal. Sokszor kimegy az öbölbe, és gyönyörködik.

Nagyon nagyra tartotta azt a döntését az önkormányzatnak, hogy ingyen átadta az albertfalvai iskolát az egyháznak. „ Úgy a jó, ha van ilyen és olyan iskola”. Nem tudom megállni, hogy szóba ne hozzam a Klebelsberg Intézetet. A kávés csésze is megáll a kezében. „Klebelsberg ha élne nem engedte volna meg, hogy egy büroközpontot nevezzenek el róla.” Egyébként, Klebelsberg eredményes volt, még ma is megvannak a tanyasi iskola épületek az ország számos pontján, az ő programja korszerű volt. De ezt alkalmazni 90 évvel később? Ráadásul a Klebelsberg intézet csak bürokrata, de nem eredményes.

Mérnök vagyok-mondja, de van véleményem a közigazgatásról, talán értek is egy kicsit hozzá, úgy látom, ha nincs teljesítmény burjánzik a bürokrácia. Most ez van, ez a baj a kerülettel is, négy éve nincs teljesítmény. Azt nem nevezném teljesítménynek, hogy szétdúljuk, majd néhány fával és flaszterral kiegészítve visszacsináljuk a Bikást. Azt pedig egyenesen gyalázatosnak tartja, ahogy ma a körtér kinéz.

Sajnos elmúlt a megbeszélt idő, mennie kell. Búcsúzóul átad nekem egy rajzot, a 4-es metró utáni közlekedési csomópontról. A 4-es metrót „Demszky hisztériamániájának” nevezi, és őröltségnek tartotta kezdettől fogva. „Most pedig mindenkit, mint a birkákat erre a járműre terelnek, hogy meglegyen a támogatáshoz szükséges EU pénz.” 1929-ben – mondja – döntöttek a felsővezetékes villamosokról. Akkor Szendi Károly azt mondta „egy életre tönkretettük Budapest képét”. Ezzel a metróval csak rá tettek egy lapáttal. „Persze, a közlekedési viszonyok átrendezését a mostani vezetés „szelíden elfogadja”, persze ha naponta kellene majd a kelenföldi metró csúcsőrületében utazniuk…”

Hívja a pincért, fizet. felállunk, kezet nyújt és így búcsúzik: Legközelebb folytatjuk.